MegSzerelem

Emlékszem még az első csókra,
a Duna partra.
A tekintetre, amely szerelmet árasztott.
Csak ez a kapcsolat már minket fárasztott.
A barna írisz, amelyben megláttam magam
s téged.
Szavak nélkül éreztem, hogy a szerelem éget.
Tiszta szívből, ha lehet szeretni,
ha forró testtel lehet kívánni,
Így tettem.
Így akartam veled, örökre bánni.
Nem bántani és utána megbánni,
hagyni elmenni, majd utánad kiáltni:
Ne menj még! Maradj velem Örökre!
De nincs szükségem fölösleges körökre.
Hiányzol nekem, mint víz a sivatagnak,
mint, fekete felhő a zivatarnak.
Cigarettám lassan meghalni látszik,
Gondolatom ismét, az emlékekkel játszik.
Viharban állva, szakadó esőben,
Elfutott a lelkem ismét előlem.
Lelked tükrében arcodat látom,
Betegesen, szándékosan a lelkedet bántom.
Üzennék neked, hogy gyere haza,
hogy mindkettőnknek volt igaza,
meg nem is,
a hűtőben meg rohad a rizs,
mert enni sem tudok.
De inkább csendben a kanapéra borulok.