❈Magát&Engem❈

Eszembe jut a főváros.
Minden est,
melyet a városban
töltöttünk.
A Szabadság híd,
melyet a Duna szétszakít,
akárcsak
Pestet és Budát,
Magát és Engem.
Csak nem tudtuk
a kapcsolat
produktumát, előre.
Hogy, egymásban
lelünk majd szeretőre.
Kedves Szeretőm,
vagy Szerető Kedvesem?
A jövőben reménykedhetem,
hogy maga lesz a párom?
Az utolsó harmatcsepp,
a tavaszi hóvirágon?

❈Hang-súly!❈

❈Jingem,hangom❈

Behunynám szemem,
ha nem akarnám látni
a látványt.
Hogy tested, mint egy állványt,
fontad magad testem felé.
Arcod, arcom elé tárul,
figyelmem a szemedbe zárul.
A barna szem, feketévé ízzik,
Íved az ívembe illik,
akárcsak a Jing meg a Jang,
a tökéletes, fekete-fehér összhang.

❈Léda csókra vár❈

❈Nyaraláss tovább❈

❈Hídon-át járó-kelő❈

Szóval írsz nekem a szeretetről?
Kibújtál egy percre a szerepedből,
hogy nem vagy olyan érzéketlen lélek,
akitől jobb, ha minél távolabb élek.

S nem két megállóra,
a Gárdonyi tértől.
Már a hideg is kiráz,
a névtől, ha leírom.
S már a verset is
csak, fél szívvel írom.

A másik fele ott
maradt a téren.
Úton-útfélen,
a Duna partra.

Ahol a folyó
osztja, Budát és Pestet.
Sosem látott szebbet.

Egy híd, egy szív
és aki vár,
S egy íven-átkelő,
reménysugár.

❈Diavetítés a fejemben❈

❈Nem Szeretlek❈

Hazudnék ha azt mondanám:
Nem szeretlek.
Még mindig,
része vagy az életemnek.
Minden percben előttem a múlt,
és az arcod emléke,
Kísért a közös jövőnk, elképzelt reménye.
Üldöz a szíved, mint vadász a vadat,
úgy kellek szádba, mint letépett cafat.
Akarod a bőröm,
a húsom,
a csontom,
akarod nyakad, a kezembe fojtom.
Már csak a vérem akarod,
megkapni napi adagod,
mert tudatom, téged, földhöz ragadott.
Kitépted mellkasomból aortám.
Ömlik a vér, mint víz a csatornán.
Állati ösztönöm, stagnál mogorván.
Akarom reggel, délben és este,
akarom rogyva, térdemre esve,
szeresselek.
Kezem a kezedbe, ágyunkba
vezesselek.
Akarom, hogy ölelj,
mintha látomás lennék,
perc alatt tovatűnő emlék.
Akarom, hogy csókolj,
mintha csak egy perced volna,
s ezután ajkad hiányolna,
engem.
Mert lelked szerelembe ejtem,
s szíved a szívembe elrejtem.

❈Kopogó szemű falevelek❈

❈Ott vagyok❈

❈Megleltem❈

❈Évszak-ok❈

❈(L)-Élek❈

❈TErmÉszet❈

Kiskertedben virág voltam.
Letapostál.
Égboltodon csillag voltam.
Lehazudtál.
Pékségedben kalács voltam.
Elmorzsoltál.
Galambok elé vetettél,
Velük megetettél.
Szemed fénye voltam,
Elvesztettél,
Megvakultál.
Lecke voltam,
Megtanultál.
Színes voltál.
Megfakultál.

❈Szerelmes csésze❈

A reggeli kávés csészém széle,
Belemerült a messzeségbe,
Keresi, kutatja, hol lehet a párja,
Aki száját kitárja,
s ajkához emeli,
lehelve ezzel,
könnyed csókot neki.

Tapadva rá,
mint méz az üvegre,
téli faág,
a tavaszi rügyekre,
úgy várja,
hogy megtalálja szempárja.

S ha meglelte tükrét,
magára ölti legszebb
kosztümjét.
Neked. Miattad.
Mert magadat neki,
te is kiadtad.

❈Szabadság híd pesti hídfő❈

Láttalak a múltkor,
A villamosról
Pesten.
Pont ott,
Ahol beléd vesztem.
Ott álltál a pesti hídfőn.
De már nem azon, egy másik hétfőn.
Amikor centikben mértük
A távolságot köztünk.
Egymás szájába nyögtünk,
Hogy nem lehet, hogy nem szabad.
De a szíved a szívem elé szaladt.
Nálad egy kulcs, beillik a zárba,
hétfő volt, így nem volt zárva.
Elmentünk kettesbe, a csendesbe.
Emlékszel? Milyenek voltunk kezdetbe,
Kezem a kezedbe, testem a testedbe
Olvadt.
S a vámházkörúti sínekre sorvadt. 

❈Egyutcányira❈

Hadd legyek újra az a kimondatlan szó,
amit érzel irántam.
A búcsúzó ölelés,
Amire szükség lenne
Oxigénhiányban.
Gondatlanságból elkövetett,
Szerelembe estem.
Amikor véletlen, rossz irányba
Mentem.
Vagy tévedtem?
Nem is voltam rosszkor, jó helyen?
Nyalogatva sebhelyem,
Tévedek vissza a múlt utcáira,
Nem is tudtam, hogy itt van egy utcányira,
Tőlem.
Engem láttál reggel a nyakkendődben?
Csak mert olyan gondosan kötötted meg,
Mintha engem simogatnál a bensődben.

❈Vér-eb❈

Apró léptek kopogása
a parkettán.
Ökölben elférő szív
dobogása.
Meleg test,
nedves orr.
Kérlelő gombszem.
kis barna kutyalény.
mint régen az olvasókönyvben.

❈Love.me.or.not❈

❈É(sz)ív❈

Dohányfüstbe burkolózva,
Árnyékoddal csókolózva,
Kereslek az utcán.

A járda réseibe szorult
Homokba
Temetem az arcod megfakult
Képét.
Az égnek kékjét már nem
látom kéknek.
A nyarat érzem télnek,
mert a szívlék befagyott.
Az ész - szív játék
ismét becsapott.

❈A Duna nekem❈

Érzem a Duna szagát az orromban,
A BKV hajó felső emeletén,
leheletén érzem , megrészegült tőlem,
Hogy egy darabot kaphatott belőlem.
A Szabadság híd alatt sétál a hajó,
A kedvenc ívünk a folyó felett,
melyen lelkünk, augusztus 18-án rekedt.
Ott már tudtam, nincs mit tenni,
A lelkem most elfogod tenni,
a zsebedbe,
belemásztál a fejembe,
kést döftél a szívembe.
Ezzel meginvitáltalak a mennybe,
és a pokolba
Az árral együtt haladtál, de
el lettél sodorva, partra lettél vetve.
Mint egy vad, el lettél ejtve.
Rab lettél, a szeretőm.
S a híd alatti temetőm.

❈Had vagyok❈

Hadd legyek egy napod, egy órád, egy perced,
Hadd legyek veled, csak egy gondolat benned.
Hadd legyek egy részed,
a szemed, az orrod, a szád,
A magadat belülröl maró önvád.
Már azt sem bánnám, ha harag lennék,
vagy gyűlölet,
A másikat el csábító,
szemedből sugárzó bűvölet.
Csak lennék valami,
ha már semmi sem vagyok.
Ha csak egy mélynyomot hagyó, emléked lennék,
Én már attól, igazán boldog lennék,
csak lettem volna boldog,
De mindig ilyen alakokba botlok,
akiktől saját magamból futok el,
és az ő karjába omlok, de hanyatt homlok
már csak a hátam látom.
Mert ez nem működik hosszútávon.

❈Chaptér❈

Hajnali ötkor a reptéren,
láttalak úgy utoljára,
ahogyan többé sosem foglak.
De már csak fél kézzel foglak,
a másikkal már kapaszkodom az új életembe.
El futok a csomaggal a legnagyobb félelmembe,
hogy ismét nem maradtam állandó,
hogy ismét csak menekülök.
Hogy már megint valami járművön ülök,
ami elvisz onnan, ahova vissza futok.
A bőröm a könnyeim beissza,
pedig úgy érzem,
hogy úgy zuhog mintha dézsaból öntenék
én pedig a reptér közepén üvöltenék.
Ehelyett csendben elengedem kezed,
válladról felhajtom fejem és elmegyek.
Vissza nézni már nem merek, nem bírok,
továbbra is csak magamban sírok.
Az orromban a londoni eső szaga,
a hasamban az újabb minden kezdet nehéz,
meg kell dolgozni amiért élsz.
A felhők alatt szárnyak nélkül repülök,
gondolatomban az elméd alá merülök.
Látlak, ahogy állsz, és nézel magad elé,
Keretek közé szorul a látásod.
Leveszed szemüveged, letörlöd könnyed,
és visszaöltöd gátlásod.
Lelked magad eléd görnyed,
és befejezed könyved,
Az én részem fejezetét.

❈Szamár szenved❈

Jön még kutyára dér,
A tavaszra nyár, az őszre tél.
S nem leszek itt,
S nem leszek ott,
Csak a becsapódott ajtó,
Ami mögött ott maradsz te,
Te felleghajtó, szavak embere,
Akinek a tettek, már nem kenyere.
Sok beszédnek sok az alja,
Csak az nem hallja, aki nem akarja,
Önmagát túlszárnyalva,
Okádja magából a hazug szavakat,
Csinálva ezzel kelméből szamarat.

❈Balborda❈

Úgy illettünk össze, mint bot a tegezbe.
Belefúródtál, a balborda rekeszbe.
A szíved a szívemből ki lenne rekesztve,
Ha nem lennél évek óta oda hegesztve.  

❈Pesti esték❈

A nyár ablakán kintről beszökik a pesti illat,
Tenyered a tenyeremben izzad,
miközben a villamos felrázza álmunk.
A Bartók Béla út porát a negyedikre fújja a szél,
miközben éjszaka a két test egymásba ér.
Reggel a konyhában az asztalon a (nesz)kávé,
te meg olyan vagy nekem mint egy enklávé.
Részed egy része az én részem egy része, vagy egésze?
Te vagy az én sebzett szívem szívsebésze. .

❈Rövidke❈

❈Akarsz-e❈

Akarsz e velem nevetni és sírni?
A hisztimet akár naponta bírni?
Akarsz e velem fürdőzni a jóban?
 Mindennap velem osztozni a csókban?
 Akarsz e néha veszekedni velem?
Akarod e hogy gyermeked nevelem?
Akarsz e velem táncolni míg fel nem jön a nap ?
Akarsz e a börtönönben te lenni a rab?
 Akarsz e velem éjjelente beszélgetni?
 A kapcsolatunkat a jó útra terelgetni?
Akarsz e engem a rossz napjaimon?
 Ujjaiddal végig cikázni végtagjaimon?
 Akarsz e mellettem apává válni?
 És az oltárnal mellettem állni?
 Akarsz e gyűrűt venni nekem?
Hogy ezzel jelezd: szeretlek kedvesem!
 Akarsz e játszani életet? Velem?
Akarsz e megfelelni nekem?
Akarsz e mellettem öreggé lenni,
az életünk kenyerét együtt megenni?
Akarsz e engem, ahogy vagyok,
 és jöhetnek akármilyen bajok (vagy csajok),
akarsz e szeretni míg dobog a szívem,
 hogy aztán együtt lebegjünk az ég vizében? 

❈Ellentét❈

Az ész beszél a szív hallgat,
A csend ordít a fény altat.
A sötét olyan ijesztő tud lenni,
Szeretnék ilyenkor lélegzetet venni.

❈ Őszintétlen❈

Barna szemed, ha beszélni tudna,
Lehet előlem, örökre elfutna.
Húsos ajkad beszélni tudott,
Nem mondott igazat, mindig csak hazudott.

Hazudta, hogy engem nem szeret,
De szemed, az enyémre meredt.
Iriszedből olvasni véltem,
hogy igényled még a földi létem.

❈ Húz-nyúz❈

Karjaid az enyémet húzták,
de úgy fájt, mintha a lelkemet nyúznád.
Éreztem, hogy fáj neked a jelenlétem.
Szomorú voltam, hogy akkor ezt átéltem.

❈ Forró-hideg❈

Forró a test, hideg a szív.
Kihűlt a vágy, megfagyott a levegő.
Ellilant a köd.
Fúj a szél de tiszta a táj.
Hiányzik belőlem a régi báj.

❈ MegSzerelem❈

Emlékszem még az első csókra,
a Duna partra.
A tekintetre amely szerelmet árasztott,
csak ez a kapcsolat már minket fárasztott.
A barna írisz, amelyben megláttam magam
s téged,
szavak nélkül éreztem, hogy a szerelem éget.
Tiszta szívből, ha lehet szeretni, 
ha forró testtel lehet kívánni,
Így tettem.
Így akartam veled, örökre bánni.
Nem bántani és utána megbánni,
hagyni elmenni, majd utánad kiáltni:
Ne menj még! Maradj velem Örökre!
De nincs szükségem fölösleges körökre.
Hiányzol nekem, mint víz a sivatagnak,
mint, fekete felhő a zivatarnak.
Cigarettám lassan meghalni látszik,
Gondolatom ismét, az emlékekkel játszik.
Viharban állva, szakadó esőben,
Elfutott a lelkem ismét előlem.
Lelked tükrében arcodat látom,
Betegesen, szándékosan a lelkedet bántom.
Üzennék neked, hogy gyere haza,
hogy mindkettőnknek volt igaza,
meg nem is,
a hűtőben meg rohad a rizs,
mert enni sem tudok.
De inkább csendben a kanapéra borulok.

❈ Csendet❈

A könnyeimtől újra ködös a látkép.
Magamban minden percben a csókodra vágynék.
Ölelnélek mintha nem lenne holnap.
Örökké nézném veled a Holdat.
Csak a nap ne kelljen fel többet,
Ne beszélj,csak hallgassuk a csöndet

❈ Menny és pokol❈

Mit csinálsz? Merre vagy?
Miért van az, hogy kihagy az agy
Amikor velem vagy?
Felhívnálak, hogy elmond, mi volt az az éjjel,
Hogy miért akartál ilyen kéjjel?
De válasz.. Nem érkezne
Mert az eszed lefékezne.
Lefékezné a kezed,
Hogy engedd el végre azt a kezet,
Amely sehova sem vezet.
Ne szeresd,ne keresd ezt a szívet,
Amely a mélybe hajszol,
Hanem menj tovább..és harcolj.
Ne akard újra a poklot és a mennyet,
Ne akard újra ezt a szennyet.
Menj tovább és ne nézz hátra,
Ne lásd, hogy sír, ne lásd, hogy bánja
Ne lásd a szemét, amelyben meglátod magad,
De ne kérdezz semmit..
Mert úgy is csak tagad.
Nem vallja be, hogy mennyire szeret
Hogy minden éjjel álmában keres,
Hogy azt akarja, hogy te is szeresd.

❈ Eső❈

Olyan egyedül, mint az a csillag,
Amit először kap el a tekinteted
Az eget bámulva, mert ő csillog egyedül
A végtelen univerzumban.
Nélküled...
Ácsorogva az esőben az Elek-Karolina sarkán,
Táncolok itt, egyedül árván.

❈ nyár.meleg.izzadság❈

❈ Mozdulatlan❈

❈ Álom.Hallom❈

❈ Már nem ugyanaz❈

❈ A semmi tetején❈

❈ Látomások❈

❈ Kávé.süti❈

A mogyorókrémes fánk, üresen.