Hang-súly!

A szívnek meg kellett repednie?
S a szakadékba temetnie,
szerelmünk zálogát?

Kérdem én tőled,
virágom egyetlen tövise,
Lelkemet támadó betegség pestise.

Te gyarló, te gyáva!
Kinek nincsen álma,
csak csókomból inhalálna életet.

Csak egy mély lélegzetet venne.
Leheletemen megpihenne,
mint vándor az úton.

Legkedvesebb hangsúlyom,
mellyel nevedet ejtem.
De mégis benne rejtem,
szerelmem s haragom.

Melyet megtalálsz,
e papírdarabon,
vagy ha szívembe nézel,
az aortafalamon.