Nyitvatartási időben -Zárva

Emlékszem, amikor még a kutyám is
kizártam a szobából, a lelkem meg a külvilágból.
És csak zokogtam.De nem csendben,
csak próbáltam volna, de a ház tele van lakóval,
a puzzleom meg hiányzó kirakóval.
Még a fél kifestő sincs kifestve, csak az ördög a falra,
hogy figyelünk minden szarra, még arra is, amire nem kéne.
És a nap fénye, hiába égeti retinád,
még az alap aritmetikád, is hiányzó kirakó.
Mert nem két testben két lélek,
hanem két testben egy lélek. De legfőképpen,
hogy egyensúlyban élek, magammal.
És aztán mással. Egy megfelelő párral,
és nem párosan- páratlanul.
És járatlanul is, az ösvényre tévedek.
Egy új utat lépkedek, taposok ki magam előtt.
Nem úgy mint ezelőtt, eltévedve, kóborolva, üres állomáson rostokolva,
várni a vonatot, hogy majd felvesz, új irányba evez az élet tengerén.
Megfordul a lélek, a múlt tengelyén, mint az év, a tél decemberén.
És megint egy új "én", de mégis a régi. Mennyiségi, mint inkább minőségi.
Újabb nagy szavak, és újévi fogadalmak.
Magunkkal vívott, forradalmak.
Harc az évvel szemben, hogy most talán bölcsebben döntök.
És a pohárba, csak félig öntök, hogy félig legyen tele,
és legyen félig üres.
A könyvem, meg már szamárfüles a mi fejezetünknél.
De, természetüknél fogva, két dudás nem fér meg egy csárdában,
és mégis, egy bárkában evezünk az özönvízen, 
és együtt kelünk át az apokalipszisen.
Csak te itt, én meg ott.
Mert te bennem vagy ITT-hon,én meg benned OTT,-hon vagyok.
Te ott, én meg itt fonnyadok, mint szerelmünk gyümölcse, a kukában.
Csak már meztelen csumában, és nem talpig álruhában.

2017.02.22-2017.04.07.