Pszicholelkek

Lázba borul testem, talán beteg vala.
Megbetegít a háló penészes fala.
Egyedül volnék? Vagy ismét ketten?
Lélek a lélektől hirtelen megretten.

Mit tegyek most?
Várjam vagy küldjem el- messzire tőlem?
Nehéz döntést hozni. Felőlem maradhatna,
ha nem akarnám, hogy menjen.
Vagy, hogy kegyelmet nyerjen.

Ez már nem rajtad múlik.
De az idő csak múlik és múlik.
Én meg, próbálom magam túltenni ezen.
De nem megy. Vagy csak nehezen.

Velem van a baj? Én vagyok ilyen kegyetlen?
Tényleg én vagyok neki az egyetlen?
De már volt, hogy többen voltunk.
Mindannyian a múlt vendégeinek foltjai voltunk.

Miért lennék más, mint a többi?
Ha nem kaptam más különbet a többinél?

Én nem hazudtam. Őszintén vállaltam,
hogy csalfa voltam, de miattad volt.

Ahogy éreztem, kezd megfakulni a folt
a szívemben, úgy éreztem,
talán új esélyt kapok a szerelemre.
Amikor megérkeztél az életembe.

Kaptam jót is, rosszat is. De élveztem.
Éreztem mindent, mert szerelmes voltam.
Úgy is mondhatnám, hogy VAK.
Megrészegített, megvakított a szerelem.
Azt éreztem- IGEN, EZ KELL NEKEM!

Közben a lelkem szilánkosra szúrta a bordám.
Már nem is édes a szülinapi tortám.
És most...
Szedegetem a szilánkot,
de érzem, hogy szúrja szét a belső szerveim.
Már nem épek a lelkeim.

Szilánk szúrta szét a lelkem is.
Falat húz hát maga köré magasan,
hogy újra, egy tátongó űrt rejtegessen,
a világ elől, makacsan.