Szemek ès Szerelem

Szerettem a szemeit. Tulajdonképpen ez az, amibe beleszerettem. 

Azt mondják a szem a lélek tükre, én mégis mást tapasztaltam meg, amikor együtt voltunk. A lelke talán hasonlóan meleg volt, mint a barna szemei, de valami mégis megváltozott. Tudod, amikor leesik a szemüveg, a rózsaszín köd hirtelen elillan, és meglátod a valódi arcát. 

Azt mondják a szem a lélek tükre, én mégis mást tapasztaltam meg, amikor együtt voltunk. A lelke talán hasonlóan meleg volt, mint a barna szemei, de valami mégis megváltozott. 

Tudod, amikor leesik a szemüveg, a rózsaszín köd hirtelen elillan, és meglátod a valódi arcát, és már nem az az ember vagy mellette, aki előtte voltál. Talán már nem is te vagy az, kifordulsz Önmagadból, undorítóan viselkedsz és magadra sem ismersz. 

Kérdezed magadtól, hogy tényleg ez volnék Én? Ez az ember aki más húsába harap, és ezzel táplálja az Egóját? 

Kérdezed magadtól, hogy tényleg ez volnék Én? Ez az ember, aki más húsába harap, és ezzel táplálja az Egoját? Ez az ember, aki mások lelkébe tapos, és a markában nevet, de a lelke mélyén sír, mert elvesztette Önmagát. 

Az egyszerű, valódi, tiszta lényét. Hogyan találjak vissza magamhoz?
Az út sárosnak, megközelíthetetlennek tűnik, mint ha nem lenne visszaút.
Vagy gödörben vagyok, és nem látok ki? Tehetetlenül töltött mindennapok, gyomorgörccsel való ébredések és lefekvések. Könnyek között töltött percek, órák.
De eljön az az idő, amikor már sírni sem tudsz, nem tud utat törni magának, akárhogyan is erőlködsz a megkönnyebbülés végett, ott marad. 

Minden magadban eltemetett könny, ott marad belül, amely az ő emlékeit őrzi, mint egy hatalmas óceán. Elveszel benne, megfulladsz, kiáltanál segítségért, de nem hall senki. Aztán rá kell jönnöd, hogy nem merülhetsz el, hogy ki kell úsznod, találnod kell egy csónakot, evezni, amíg csak a szem ellát.

Hogy aztàn majd megérkezz oda, ahol ki tudsz kötni.