Szerelmes csésze

A reggeli kávés csészém széle,
Belemerült a messzeségbe,
Keresi, kutatja, hol lehet a párja,
Aki száját kitárja,
s ajkához emeli,
lehelve ezzel,
könnyed csókot neki.

Tapadva rá,
mint méz az üvegre,
téli faág,
a tavaszi rügyekre,
úgy várja,
hogy megtalálja szempárja.

S ha meglelte tükrét,
magára ölti legszebb
kosztümjét.
Neked. Miattad.
Mert magadat neki,
te is kiadtad.