Szívem temploma

Kopogj be majd hozzám,
és én beengedlek.
Hitet adok a vándorló
lelkednek.

Megtöltöm reménnyel
szíved templomát,
s reád adom az "én" imád
zubbonyát.

Fényt gyújtok majd,
sötét mécsesed mélyében.
Megvilágítlak, mint'még soha
nem láttalak e fényben.

Ragyogó, csillogó,
akár a mosott arany.
Tündököl szememben
arcod, bizonytalan.

Mert te kívülről nem látod
a fényt, amit én belülről
látok, mert a sötét üveg
eltakarja a valóságot.

De én valódban látlak.
Hisz nekem világos volt,
neked meg sötét. Hogy mennyire
szép, mikor ez a gyertya,
a kezünk közt ég.