Ez már nem ugyanaz a kéz,
az a száj az a szem.
Már nem vagy te sem ugyanaz,
ahogyan én sem.
Már nem vagyunk azok,
akik régen voltunk együtt,
Már nem vagyok és nem vagy ott mindenütt ,
a fejemben.
Már nem csillogok
és nem csillogsz a szememben,
mint a gyémánt....
Olyan vagyok nélküled,
mint a Cola zéró Nélkül.
Láttalak a múltkor,
A villamosról,
Pesten.
Pont ott,
Ahol beléd vesztem.
Ott álltál a pesti hídfőn.
De már nem azon, egy másik hétfőn.
Amikor centikben mértük
A távolságot köztünk.
Egymás szájába nyögtünk,
Hogy nem lehet, hogy nem szabad.
Hajnali ötkor a reptéren,
láttalak úgy utoljára,
ahogyan többé sosem foglak.
De már csak fél kézzel foglak,
a másikkal már kapaszkodom az új életembe.
El futok a csomaggal a legnagyobb félelmembe,
hogy ismét nem maradtam állandó,
hogy ismét csak menekülök.
Hogy már megint valami járművön ülök,
ami elvisz onnan, ahova vissza futok....
Szememre szűrt fény tapad.
Iriszem kisebb,
Pupillám tágul.
Hajnalodik.
Fáradtan nézek szemedbe.
Karjaimmal átfonnám
Sebesült lelked,
De nem lehet.
Mozdulatlan nézel vissza rám,
Mintha várnád,
hogy történjen valami.
Valamit vársz tőlem.
Ugyanazt,
Amit én tőled.
Mégis szoborként,
Megmerevedve állunk
egymással szemben.
Bárcsak,
a tölcsér alján lévő utolsó fagyi csepp lehettem volna.
De nem lettem más,
mint a hab a sör tetején, amit nem szeretsz.
Vagy mint az utolsó korty kávé a bögre alján,
amit ott hagysz és lefolyik a lefolyón.
Bárcsak,
a hideg kóládban a citrom lehettem volna.
Amit savanyú száj ízzel bár,...
Barna szemed, ha beszélni tudna,
Lehet előlem, örökre elfutna.
Húsos ajkad beszélni tudott,
Nem mondott igazat, mindig csak hazudott.
Mit csinálsz? Merre vagy?
Miért van az, hogy kihagy az agy
Amikor velem vagy?
Felhívnálak, hogy elmond, mi volt az az éjjel,
Hogy miért akartál ilyen kéjjel?
De válasz.. Nem érkezne
Mert az eszed lefékezne.
Lefékezné a kezed,
Hogy engedd el végre azt a kezet,
Amely sehova sem vezet.
Ne szeresd,ne keresd ezt a szívet,...
A könnyeimtől újra ködös a látkép.
Magamban minden percben, a csókodra vágynék.
Ölelnélek, mintha nem lenne holnap.
Örökké nézném veled a Holdat.
Csak a nap ne kelljen fel többet.
Ne beszélj,csak hallgassuk a csöndet.
Emlékszem még az első csókra,
a Duna partra.
A tekintetre, amely szerelmet árasztott.
Csak ez a kapcsolat már minket fárasztott.
A barna írisz, amelyben megláttam magam
s téged.
Szavak nélkül éreztem, hogy a szerelem éget.
Tiszta szívből, ha lehet szeretni,
ha forró testtel lehet kívánni,
Így tettem.
Így akartam veled, örökre bánni....
Érzem a Duna szagát az orromban.
A BKV hajó felső emeletén,
leheletén érzem , megrészegült tőlem,
Hogy egy darabot kaphatott belőlem.
Forró a test, hideg a szív.
Kihűlt a vágy, megfagyott a levegő.
Elillant a köd.
Fúj a szél, de tiszta a táj.
Hiányzik belőlem a régi báj.
